Pár éve egy ügyfél azt mondta, hogy a landingje nem konvertál. A layout a baj, mondta. Három sort átírtam a szövegből. Megduplázódott. Egy doboz sem mozdult.
Akkor hagytam abba az önbecsapást arról, hogy mit is csinálok valójában, amikor "tervezek" egy oldalt.
A lorem ipsum hazugság
Senki nem tervez placeholder szövegre. Mégis mindenki azzal dolgozik. Aztán beérkezik az igazi copy, a headline két sorral hosszabb, a CTA átlóg az oszlopon, a value prop összeakad a hero-val — és a layout szétesik. Mert sosem konkrét üzenetre volt tervezve. Absztrakt tartalom-formára.
Minden oldal hierarchiája copy-hierarchia. Headline. Subhead. Body. CTA. Négy sor. Ez maga az oldal. A többi elrendezés.
Erős szöveggel és csúnya dobozokkal felrajzolt wireframe attól még meggyőző. Szép dobozokkal és lorem ipsummal kitöltött wireframe képernyővédő.
A designer nem ír — szövegben gondolkodik
Nem azt mondom, hogy minden designer legyen copywriter. Azt mondom, hogy addig nem szabad nekikezdeni a tervezésnek, amíg valaki el nem döntötte, hogy mit akar mondani.
Tizenhat év és sok tucat ügyfél után a projektek, amik működtek, egyvalamiben hasonlítottak. Az író és a designer az első perctől egy szobában ült. Nem úgy, hogy "először megtervezzük, aztán majd a copywriter feltölti". Az oldal egy mondat köré rendeződött, amiért valakinek előbb meg kellett harcolnia.
Amikor a Phora-n dolgozom, minden feature egy headline-nal kezdődik. Egyetlen mondat. Ha nem tudom megírni, a feature még nincs megtervezve. A Figma-fájl utána jön, nem előtte. Néha az a mondat maga az egész munka.
Az ál-wireframe
Az a wireframe, amit mindenki először felrajzol, hamis. Helykitöltő egy gondolkodás helyén, ami még nem történt meg. A téglalapokat tologathatod a végtelenségig. Egy oldal, ami nem tudja, mit akar mondani, nem fog elkezdeni mondani semmit.
Először a szavak. Aztán a dobozok. Különben a dobozok nem jelentenek semmit.
Mindig van következő szint.
Ha tetszik, amit látsz — akár terméket, akár csapatot raksz össze — szívesen beszélek róla.