Ahol olcsó volt tévedni

A kis munkák tűntek el először. Egy weboldal egy fogorvosnak, egy házon belüli eszköz, amit kívülálló sosem lát, egy ötoldalas honlap felújítása – ilyesmivel töltöttem ki régen a lassabb heteket. Évekig ilyen munkákat volt a legkönnyebb szerezni. Ma ugyanaz az ügyfél leül egy AI elé, és egy hétvége alatt összerak egy sajátot.

Nem a számlák hiányoznak. Sosem azok voltak a lényeg. Az hiányzik, amit ezek a munkák valójában jelentettek – és ezt csak akkor értettem meg, amikor eltűntek: itt tanultam meg úgy tévedni, hogy az senkinek nem került sokba.

A gyakorlópálya, amiért fizettek

Amit ma szakmai ítélőképességnek nevezek – hogy melyik funkciót kell elhagyni, hogy mikor esik szét egy rendszer az első valódi használatban, hogy mire gondol az ügyfél, nem csak arra, amit leír –, azt mind olyan munkákon szedtem össze, ahol a tévedés olcsó volt. Egy rossz döntés a fogorvos oldalán ugyanazt tanítja, mint egy rossz döntés egy bank rendszerén, csak épp per nélkül. A tét elég alacsony volt a kísérletezéshez, és elég valódi ahhoz, hogy fájjon.

Pont ez a gyakorlási lehetőség kezd eltűnni. A szabadúszó platformokon a belépőszintű projektek aránya egy év alatt 15 százalékról 9 alá esett; ami maradt, az vagy a legolcsóbb, gépi tömegmunka, vagy a drága, kockázatos feladat. A jó pénz oda ment, ahol valaki felel a döntésért. Ken Rutkowski erről ír: ma azért fizetnek többet, hogy valaki ne csak megcsinálja, hanem vállalja is a döntést – a különbség aközött, amit egy gép kiad, és amit egy ember a nevével is vállal.

Csakhogy ez a felelősség nem a semmiből jön. Évek apró, olcsó tévedéseiből áll össze – és pont ezek a munkák tűnnek el.

Nekem még volt hol gyakorolni

Chris Dunlop, aki ügynökséget visz, ugyanerről írt: nála az a kérdés, hol gyakoroljanak most a kezdő fejlesztők, ha ezek a kis munkák eltűnnek. Az enyém csendesebb, mert egyedül dolgozom. Én még végigjártam ezt az iskolát; aki ma kezd, annak már bezárt.

Ez nekem jó helyzet, és kényelmetlen is egyszerre. Éppen akkor lett nehezebb megszerezni ezt az ítélőképességet, amikor egyre többet kezdtek fizetni érte. És nem én zártam be az iskolát magam mögött – a piac tette.

A Phorát részben azért csinálom, hogy maradjon egy hely, ahol a saját zsebemre tévedhetek. Ha ott elrontok valamit, az egy hétvégémbe kerül, és csak az enyémbe. A gyakorlást, amiért régen fizettek nekem, most magamnak fizetem.

A tandíjat most te állod

A jó ítélőképesség lett a legdrágább dolog a szakmában, és ugyanabban az évben zárt be az iskola, ahol olcsón meg lehetett szerezni. Ha a piac már nem fizet a gyakorlásért, a tandíjat magadnak kell állnod.

Mindig a tévedés volt a tananyag. Csak eddig más állta a számláját.