Tegnap egy AI agent 12 perc alatt megírt egy teljes feature-t a Phora-ban. Navigáció, validáció, felület — minden a helyén. Azonnal élesíthettem volna.
Nem tettem. Mert a feature nem kellett.
Jó kód volt. Jó struktúra. Rossz döntés. A felhasználók nem kérték — nekem tűnt jó ötletnek. Az AI azt csinálta, amit mondtam. A gond az volt, hogy rosszat mondtam.
A sebesség szorzó
Ha tudod, mit akarsz megvalósítani, az AI megsokszorozza a sebességedet. Ha nem tudod — megsokszorozza a tévedéseidet. Gyorsabban jutsz el oda, ahova nem kellett volna menni.
A Phora fejlesztése közben naponta látom: az AI agent-ek képesek egész funkciókat összerakni egy jól megfogalmazott promptból. De a prompt mögött ott kell lennie a döntésnek: miért ezt, kinek, és mi a cél vele. Ezt nem az AI fogalmazza meg. Ezt én.
Mi nem delegálható
Vannak dolgok, amikre az AI tökéletes. Sablonkód, tesztek, refaktor, formázás — gépies munka. Ezt mind kiszerveztem. Gyorsabb vagyok tőle, és kevesebb energiát pazarlok arra, ami nem igényel gondolkodást.
De van három terület, ahol nem kérem a segítségét:
Termékdöntések — miért ezt a feature-t és nem a másikat. Design ízlés — mi az, ami jó, nem csak ami működik. Üzleti kontextus — mi számít ennek az ügyfélnek, ebben a helyzetben.
Ezek tapasztalatból, kontextusból és ízlésből jönnek. Nem tanulhatók meg promptból.
Én döntök
Nem az AI ellen vagyok. Napi szinten támaszkodom rá. De pontosan tudom, hol húzódik a határ: ő végrehajtja, amit mondok — gyorsabban, mint bárki más. Viszont amit mondok, az rajtam múlik.
Én döntök. Az AI végrehajtja.
Mindig van következő szint.
Ha tetszik, amit látsz — akár terméket, akár csapatot raksz össze — szívesen beszélek róla.